Vissza kellene hívni a politikusokat az egyetemi alapítványok éléről még a kormánypárti szavazók jelentős része szerint is
Összességében kétharmados egyetértés van a magyarok között abban, hogy ezt kellene tennie a kormánynak Erasmus-ügyben.
Összességében kétharmados egyetértés van a magyarok között abban, hogy ezt kellene tennie a kormánynak Erasmus-ügyben.
Kínos Brexit utóhatás: a járatokat üzemeltető cég visszafogja szolgáltatásait.
A 2024-es európai parlamenti választások közeledtével az EU átláthatóbbá és szigorúbbá tenné a politikai hirdetések rendszerét az online térben. A mostani javaslat nemcsak védené a polgárok adatait, de követhetővé tenné, hogy ki honnan, és milyen forrásból fizette a hirdetéseket.
Három, Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárás ügyében is döntött az Európai Bizottság. Gond van a szén kiviteli korlátozásával, és az egyes konkrét építőipari nyersanyagok árait rögzítő magyar rendelkezésekkel is.
A magyar kormány kész a jogszabályváltozásra annak érdekében, hogy a közalapítványi kuratóriumokban megszüntessék az összeférhetetlenséget – jelentette ki Navracsics Tibor Brüsszelben.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapott ezzel kapcsolatban feladatokat.
Különösen nagy visszaesés tapasztalható a kulcsfontosságú behozatali termékek esetében.
Minden 10 méh- és pillangófajból egyet a kihalás veszélye fenyeget.
Nem szeretné belátni a magyar állam, hogy az uniós aggályok a kormánytagok által is megszállt egyetemi kuratóriumok miatt nem újkeletűek, ezért hatpontos magyarázó posztot tettek ki Facebookra. Ellenőriztük a tényeket: annyi stimmel belőle, hogy az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja, de a különböző jogi magyarázatok egytől egyig félrevezetőek.
Az e heti brüsszeli miniszteri látogatásokkal semmi sem dől el végérvényesen, de ha a tárgyalások eredményesek, akkor az egyetemek uniós finanszírozása új lendületet kaphat – állították az EUrologus által megkérdezett források. Mind a magyar kormánynak, mind az Európai Bizottságnak van mozgástere, ha akarják, tudják is használni. Ehhez azonban kölcsönös kompromisszumokra van szükség.
Walter Russel Mead, a Hudson Intézet vezető kutatója, a New York-i Bard College tanára, az újság állandó kommentátora szerint több területen, így az Ukrajna melletti kiállásban és a klímaváltozás elleni küzdelemben sem elégséges Európa fellépése, és az öreg földrész és az Egyesült Államok együttműködése. Véleménycikkét részint a nemrég véget ért davosi Világgazdasági Fórum ihlette.
„Nem áll az útjába” Németország, ha a lengyelek Leopard 2 tankokat akarnak küldeni Ukrajnának – jelentette be Anna Baerbock külügyminiszter. A Leopard 2-es harckocsik szállításának ügye hónapok óta húzódik, már az Európai Unió vezető politikusai próbálták rábeszélni Olaf Scholz német kancellárt, hogy engedélyezze a szállítást. De miért olyan fontosak ezek a tankok, és mit tudnak? Ennek járt utána a Deutsche Welle.
Múlt héten még ellenezte, ezen a héten már támogatja a magyar kormány az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok növelését, ugyanakkor továbbra is ellenzi az atomenergetikai együttműködést érintő szankciókat. Igaz, még a magyar külügyminiszter sem találkozott ilyennel.
Thierry Breton, belső piacért felelős uniós biztos nemrég arról beszélt a TikTok vezetőjének, hogy a cégnek mielőbb meg kell felelnie a legújabb EU-s szabályoknak, mert a platformot rengetegen használják a leginkább sérülékeny fiatalok közül.
A Békemeneteknek erős hatása volt az EU-ra, de most már akár kenyértörés is jöhet - fejtegette Fricz Tamás.
Egy rádióműsorban a miniszter kikelt az Erasmus-botrányról írt cikkek állításai ellen is.
A testület február második felében érkezik Magyarországra.
Február 5-től alapból tilos orosz olajból finomított termékekkel kereskedni az unióban – de ha megfelelünk néhány előírásnak, akkor mégis lehetségessé válik.
Az egyetemi kutatásokat támogató Horizont Európa programoktól eltérően az Erasmus+ támogatásainak átvállalását megengedheti magának a kormány, de kérdés, hogy az ösztöndíjakat az eddig megszokottak szerint kamatoztathatnák-e a diákok.
Tantermek, vizesblokkok és közösségi terek újulnak meg, bővül az eszközpark.